Cicacsoki

2009 november 30. | Szerző: |

 Hát ma jót nevettem kicsi lányon, aki éppen alszik ám, tadadadada. Történt ugyanis, hogy mivel itt északon is kisütött a nap, gyalogszerrel vágtunk neki a napi sétánknak. Ded ma sem volt túl lelkes, de megyünk cicát nézni felkiáltással robogott is velem. A cica nálunk az idol, a főfőattrakció, legyen bár képen, rajzon, ruhán , élőben. Namármost én nem tudom  a mi kis utcácskánk mikor macskásodott így el, de 3 lépés után tuti találkoztuk eggyel, akit 5 percen át lehetett csodálni. Galád anyaként a végén már húztam a dedet, hogy végre lehuppanhassak kicsit. Mivel minden nem ismert és dednek ufo-ként azonosuló tárgy nálunk cica, így a következő esett meg velünk. Bementünk az intézetbe, ded lelkesen magyarázott a nővérpulton, majd egyszer csak megjelent egy üzletkötő pacák, nem kicsit volt malacképű és az amolyan  könnyebb átugorni, mint megkerülni kategória, 56 fogas mosollyal. Ded úgy megijedt, hogy hüppögni kezdett, pacák előkapott a zsebéből 1 db köszönöm csokit és odaadta dednek. Ded ama csokifun, mint anyja, így lekenyereződött, és mivel ilyen csokit még nem evett, legyűrt és szólt a fickónak, hogy “kérsz cica” fickó néz, ded toppant és újraközli “kérsz cicacoki”, aztán ürge izzadtan kotorászik a zsebében, de nincs több cicacsoki, ded hüppögve elvonul. Én úgy röhögtem, hogy azt hittem bepisilek. Mondjuk azért azt nem volt szép a kisasszonytól, hogy engem büntetett, ugyanis félútról velem cipeltette a hátsóját, megspékelve ezt egy teli ételhordóval.

A mai kis szösszenet alapján jutott eszembe egy kérés felétek. Ha jártatokban-keltetekben találkoztok cicás képeslappal, lepjétek meg a kedvemért vele a kicsilányt. Előre is köszönöm Nektek, a címünk Garaminé Huba Ilona/Garami Szonja 3630 Putnok, Szkala Bertalan út 54.

Igen sokáig gondolkoztam, hogy kiírjam-e egy nyitott blogra a címünket, de én itt mindenkitől csak jót kaptam eddig, úgyhogy nem félek a levélbombától. 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Eper says:

    Aranyos vagy, hogy kiírtad a címet. Szerintem se félj, biztosan egy kazal cica érkezik Hozzátok képeslap formában, és reméljük egy bomba se lesz közte!
    Puszi Nektek!

  2. Julcsi says:

    Természetesen amint találok örömmel küldök
    cicás lapot!!

  3. Hencsi2008 says:

    Képeslap is aranyos,de én egy igazit szánnék Szonjának.Csodaszép nyári macsek,szívesen elviszem hozzátok,ha kell!

  4. Bíborlili says:

    Hencsikém édes vagy, de én személy szerint kutyapárti vagyok, 3 macsek meg garázdálkodik itt nekünk, de köszönöm, hogy gondoltál ránk.

  5. tapír says:

    Hencsi én bejelentkeznék arra a macskára:))

  6. Hencsi2008 says:

    Lili,bocsi az offért!
    Tapír:írj e-mailt,és a tiéd a macsek. istvan.mato@parisat.hu


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!