Fényév Távolság

2009 november 22. | Szerző: Biborlili |

 Igen nézem, igen szeretem, igen érdekel, sőt el is gondolkodtat, na nem a Buci. esztétikai élmény is, igen a rosszfiúk, mindenki szereti őket szerintem…:).

Most is azt hallgatom és peregnek a könnyeim. Azt hiszem, amikor tegnap este a kedves kis teremőr elkezdte énekelni én bírtam a legkevésbé, már a 2. sornál sírtam. Óhatatlanul is Kaszás Attila jutott eszembe, mint sokaknak szerintem. Ő már elhajózott….Aztán amikor Rúzsa Magdival énekelte…..igen én ilyen tehetségkutatóműsornéző vagyok….Az ember továbbgondolja, mennyire változtat meg a siker, a talmi csillogás. Az aki tegnap este még zokogott az éneke közben, zavartan pislogott, hogy továbbjutott megváltoztatja-e majd mindez, lesz-e hite, ereje embernek maradni, művésznek, egyszerűnek, ami nem feltétlenül szürke. Szerepjátszók vagyunk, szerepeket veszünk fel, játszunk el, közben elfelejtjük önmagunkat, pont azt az embert, akiért talán szeretnek minket. Álarcok ezek, amikről azt hisszük megvédenek, de mi ellen is védekezünk? Emberek vagyunk, sokszor hibázunk, tévedünk, ezért vagyunk szerethetőek…addig szeressünk….éljünk….vegyük le álarcainkat, neveljük tiszta életre gyerekeinket amíg lehet, mert  tudnunk kell el jön mindannyiunk életében az a pillanat:  “hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz már nem vigyáz e cseppnyi földre el kell mennünk mindörökre”…

Itt megnézhetitek Ti is, szigorúan zsepivel…