Virsli VS Szonja 1:0

2009 augusztus 1. | Szerző: |

 Hááát megvót az első péntek iccakai hányós bulink, de kezdem talán az elejéről. Tegnap este,háát ezekkel a szomszéd lányokkal csak a baj van :), ugyebár a legkisebb elütötte Szonit, tegnap meg a középső, aki fejre eggyel, súlyra max 3-al lehet nagyobb dednél, olyan Fekete Lacisan fel akarta emelni az épp menet közben lévő Szonját, végeredmény, jó pápa módjára ded lecsókolta az anyaföldet. Pár perccel később meg csak annyit láttam, hogy egy kiskutya szedi le az egyszálbodys popójáról a pelust. Zajlik az élet na, teher alatt meg nő a pálma.:) Vacsoraidőben meg megérkezett Keriapu és Martin, így a két gyerek együtt költötte el estebédjét,akkor még finomnak ítélt sajtos virslit, úgy, hogy a majonézutáló Szoni, még az udvarló majonézében is tunkolt törpszli ujjaival és onnan nyalogatta, tiszta 9és1/2 hét. Gyorsan kellett enni, merthát a játék ugye nem vár. Szokásos esti rituálék után alvás, majd fél kettő körül visítás, és nem kellett az idolként imádott cici, elaludt, kiságyba be, egyszer csak hallom, mintha Süsü miniváltozta lenne az ágyikóban. Hányt, sugárban, virslidarabokat, vízzel, kivettem, nekem is jutott, tokától-bokáig, közben ordít, merthát ugye, szegénykém még soha nem hányt, így nem is tudhatta mi az. Apához nem ment, csak rajtam hüpögött, apa ágyat húz, szellőztet, szőnyeget áztat, anyát és dedet törölgeti. Csendélet hajnal fél 3, anya egy szál semmiben (zuhanyra várva) a kezdődő viharban a teraszon, félig alvó minimakiként rajta csüngő ded fülébe Tavaszi szélt duruzsol a holdfényben. A buli vége egész romantikusra sikerült, 4-kor már aludtunk is, ded gyakorlatilag a mai napot másnapossággal tölti, némi vizet és cicit véve magához, alszik, majd cici és újra alszik, én meg úgy nézek ki, mint akinek 10 perce fejezték be a mellplasztikáját és elfelejtették bekötözni. Regenerálódunk, mindhárman, legközelebb csak vörösboros rókakomát szeretnék színes ásítással, majd ha kb 18 lesz.

Ma reggel 11, apja paplanját galacsinná gyúrva alszik, a pillanatnyilag vega, de garantáltan virsliundorral rendelkező csemeténk, mi meg megpróbálunk még levegőt sem venni.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. kované says:

    Drága csöppség! remélem mára már jobban van! Azért jól kijutott nektek mostanság a “jóból”.Puszi!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!