Bár az én kis fürtöcském egy imádni való kölyök, de olykor-olykor, na jó nem is olykor-olykor, hanem bizony már nap szinten kijön belőle a kisördög. Ez leginkább a sétáinkat jellemzi, ergo vagy nem arra akar menni amerre én vagy nem ott, ahol én. Ebből aztán nem kis nézeteltéréseink támadnak, mert bizony hatásos eszközt kapott ki a tarsolyából, ugyanis megy a helybetopi a sakálvokál és az úristenemberekegy szadistaazanyámsegítsetek arc. Ma pl azon tört ki a balhé, hogy elejtette az éppen félig csócsált banánt és nem értette meg vagy nem akarta megérteni, hogy a sáros vizesárokból már nem kellene kienni. Ennek örömére éhező makimajomként üvöltve jöttünk haza, mások nem kis derültségére. Amikor éppen valamiért haragban vagyunk, ergo nem alvás, akkor megpróbálok nem engedni a 48-ból. Sajnos a kis imposztor azonban, nagyon is rájött arra, hogyan lehet a humorral oldani a feszültséget, így ma pl akkor robbant ki belőlem a nevetés, amikor szagolgatta az apja lábfejét, eltorzult arccal pfújogva. Azért sokszor túllő a célon és nagyon kategorikusan rá tudja vágni egy-egy kérdésre vagy kijelentésre, hogy nem. Csúszunk befelé a dackorszakba és igen hazudnék ha azt mondanám, hogy nem remeg a lábam, ha arra gondolok, hogy akkor leszünk a közepén, amikor majd egy újszülött és részese lesz már mindennapjainknak. Közben meg látom, ahogy mórikálja magát és ilyenkor még a hosszú 2 perces haragom is elfelejtem…ördögszarvak és angyalszárnyak ide vagy oda:)
Anya munkahelyén