Biza ma másfél éves a csöppünk, hihetetlen. Annyi mindent kaptunk tőle a 1.5 év alatt, ami egy emberöltőre is bőven elég lenne. 1.5 évvel ezelőtt még nem is sejtettem mennyire igaz az a mondás, hogy eljött az az idő, amikor egy anyának a testén kívül dobog tovább a szíve. Annyi minden áll mögöttünk, mennyi könny, vigasztaló ölelés, nagy lépések, kacagások. Minden időszakra azt mondom ez a legszebb, ahogy szeret, ölel, ragaszkodik. Könnyet csalt a szemembe tegnap este is, ahogy simogatta a hasam, a babát, a tesót, nem érti, de érzi, ezt biztosan tudom, ahogy azt is, hogy nagyon jó testvérek lesznek, véd és dacszövetség, akár a szülők ellen is 🙂 Nem tudom megköszönni ezt a 1.5 évet, mert nincs rá szó, fényt hozott hozzánk és olyan, mintha mindigis itt lett volna velünk, ahogy itt is volt már nagyon régen a szívünkben. Mindennek rendelt ideje van, azt, hogy hogyan kereszteződnek idők, sorsok, hitek, emberek odafönn, mindig csak később érthetjük meg. Így is van ez rendjén…hazaérkeztem….hazaérkeztünk…nagyon szeretem őket….
“Arról, hogy a dolgokat meg kell várni…
Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok
– emberek, eszmék, helyzetek-, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád.
Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi
és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek.
Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú
hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd
útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami
fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal
és életeddel.” /Márai/